Amikor reggelre kiraboltak…

Írta: Pinezits Csaba Létrehozás dátuma: 2017.07.20 - 05:27 Olvasási idő: 7 perc

Milyen érzés egy reggel arra ébredni, hogy az összes bankszámládat leürítették? Sajnos, ezt is volt alkalmam megtapasztalni. Május 17.-én reggel arra ébredtünk, hogy az éjjel több száz Facebook hirdetés díjterhelése jelent meg a bankszámláinkon. Ennek eredményeként a Facebook az utolsó fillérig elvitte a számlákon található pénzt, és mintegy másfél millió forint terhelést hagyott még függőben. Nem tudom elmondani, hogy mit éreztünk… Mindenünk elveszett. Először még azt sem értettük, hogy mi történt.

 

 

Mit tehetünk ilyenkor?

 

Sajnos, először azt sem tudtuk, hogy hova kapjunk. A terhelések pedig csak egyre jöttek és jöttek. Pontosan tíz percenként egy újabb. Először egyszerűen nem találtuk a hiba okát. Megnéztük mindegyik aktív facebook hirdetési fiókunkat, de nem találtunk olyan hirdetést, amelyik megfelelt volna a terhelésben megadott azonosítónak. Így aztán megpróbáltuk telefonon letiltani a bankkártyáinkat, de rossz számot hívtunk. Végül autóba ültem, és bementtem a bankba.

 

Első lépés: a bankkártya letiltása

A bankban udvariasan és segítőkészen fogadtak, így néhány perc alatt sikerült megoldanom a bankkártyák letiltását. A díjterheléseknek ezzel vége lett. Egy fél óra alatt felvették a jegyzőkönyvet is a panszommal. Utána megkérdezték, hogy akarok-e új bankkártyákat rendelni. Természetesen, hiszen bankkártyák nélkül online vállalkozást nem lehet működtetni. Így aztán megrendeltem az új kártyákat.

Második lépés: Derítsük ki hol a hiba!

Ahogy kiléptem a bankból, már hívott is a központjukból egy ügyintéző, hogy pontosítsuk, mi történt. Elmondtam, hogy tegnap este 10-től, tíz percenként érkeztek Facebook hirdetési díjak terhelései a számláinkra. Ezek mindegyike tíz és ötvenezer forint közötti összeg volt. Azonban egyik fiókunkban sem találtunk olyan hirdetést, amelyik ezt indokolta volna. Azt is elmondtam, hogy mindegyik bankszámlánkat és a Paypal számlánkat is leürítették. A hölgy megígérte, hogy megvizsgálják a terheléseket, és intézkednek ez ügyben.

Hazaérve kiderítettem, hogy mi történt. Egy régebben használt Facebook hirdetési fiókunkban megjelent egy idegen hirdetés. Olyan, amit nem mi hoztunk létre, nem a mi termékünket népszerűsítette, és nem is a mi weboldalunkra mutatott. Ami még meglepőbb volt, hogy egy VISA hitelkártya is meg volt adva fizetési módként hozzá. Nekünk azonban soha nem vost VISA kártyánk. Így már tudtuk miféle terhelések történtek, de nem tudtuk, hogyan szerezzük vissza a pénzünket.

 

Harmadik lépés: Reklamáljunk!

 

Az első napunk azzal ment el, hogy megpróbáltam kideríteni, hogyan tudok a Facebooknál panaszt tenni. Megpróbáltam valakit keríteni, aki lefordítja angolra a reklamációnkat, és segítene azt elküldeni az ügyfélszolgálatnak. Majd, ha ez már kész, ugyanezt a Paypal rendszerében is elvégezni. Sajnos azonban ez korántsem volt egyszerű. Mint kiderült, a facebooknak az egész világon nincs elérhető ügyfélszolgálata.

Azt hittem megőrülök! Itt egy cég, amelyik milliárdokat visz ki minden évben ebből az országból. Amelyiknek én is milliókat fizettem be eddig, és egyszerűen nincs senki, aki segítene. Iszonyúan felháborító, de nem tudtunk mit tenni. Az interneten is hiába érdeklődtünk, senki sem tudott segíteni. Akivel előfordult hasonló, az is azt mondta, hogy hónapokig leveleztek a Facebookkal, mire sikerült eredményt elérniük, de az a felület már megszűnt.

 

A bankártyás fizetés biztonságos

 

Bármilyen furcsán hangzik tőlem, de ez az igazság. Ugyanis, a pénzügyi szolgáltatók nem azonnal utalják át a tőlünk levont pénzt annak, aki a terhelést elindította. Általában egy hétig maguknál tartják azt azért, hogy az ügyfélnek legyen lehetősége jelezni, ha jogtalanul vontak le tőle pénzt. Amint jelentettem a problémát, a bank egy-két napon belül visszautalta a számlánkra a bankkártyánkról levett pénzt. Ugyanez történt a Paypal esetében is. De ezzel még nem volt megoldva a dolog. Jelezték felénk, hogy 90 napunk van arra, hogy igazoljuk, hogy jogtalanul vonták le tőlünk az összegeket. Ha ez nem történik meg, akkor újra beterhelik a számlánkra ezeket az összegeket. Így hát megpróbáltuk újra és újra, eljuttatni reklamációnkat a Facebook illetékeseihez. Akik újra és újra ehhez hasonló őrjítő üzenetekkel válaszoltak:

“Köszönjük észrevételed. Arra fogjuk felhasználni, hogy a Facebookot jobbá tegyük.”

Végül megtaláltuk a módját annak is, hogy eljuttassuk az üzenetünket hozzájuk, és azt is, hogyan tudjuk azt megoldani, hogy többé ne fordulhasson elő ilyen eset.

 

Tanulság:

  1. Hiába volt beállítva a Facebook hirdetési fiók költési kerete. A terhelések messze meghaladták azt.
  2. Ráadásul csak egy fizetési módot adtunk meg hozzá. Ennek ellenére mindegyik bankszámlánkat és a Paypal számlánkat is sikerült leüríteniük. Ha csak szimplán feltörték a fiókunkat, akkor még nem férhettek volna hozzá a más Facebook fiókokhoz használt fizetési módokhoz.
  3. Egy ilyen eset képes tönkretenni egy kisvállalkozást. Ezért magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy velünk ne fordulhassanak elő ehhez hasonló esetek.

 

Tanulópénz:

 

A bankkártyák letiltása és újak készíttetése néhány tízezer forintból meglett. De amíg az új kártyák elkészültek, addig minden tevékenységünk leállt, hiszen még tankolni sem tudtunk bankkártya nélkül. A hirdetéseink leálltak, így komoly forgalomkiesést kellet elszenvednünk. Ehhez jöttek még hozzá a saját, egyéb költségeim. Így hát a rengeteg idegeskedésen kívül milliós nagyságrendű tanulópénzbe került nekem ez a tapasztalat is.

Szeretnél egy olyan weboldalt a vállalkozásodhoz, ami megtöbbszörözheti az online bevételedet és ami minimális emberi beavatkozással hozza a vásárlókat a hét minden napján?

A jó hír az, hogy ehhez nem kell marketing szakértővé válnod! Ha érdekel az az egyszerű módszer, amivel ezeket elérheted, kattints a gombra!

Érdekel a módszer!

 

Érdekel, hogy néhány egyszerű trükk hogyan tudja megnövelni a vásárlóid számát a weboldaladon? Ha igen, akkor az INGYENES Weboldal Tuning videóim neked valók! Kattints a linkre, és nézd meg őket!

Megnézem a videókat!

 

 

Véleményed fontos számomra. Kérlek, oszd meg velünk itt!

Gyakorlati segítség online sikerekhez

Neked nincs szükséged az online marketing szakértőinek összes tudására. Az sem kell, hogy bármelyik szakterület szakértője legyél. Csak az a fontos, hogyan tudsz leggyorsabban pénzt keresni az internetes üzleteddel. Hogyan tudod a legnagyobb eredményt elérni, a leggyorsabban és a legegyszerűbb módon. Ebben tudok segíteni Neked.

Üdvözlettel,
Pinezits Csaba